Sokszor gondolkoztam azon, hogy milyen is lehet menőnek lenni. És mindig arra jutottam, hogy inkább maradok az én helyemen, az átlagon. Ahol nem piszkálnak, de a suli fele még arról sem tud, hogy létezem... Szóval, semmi kedvem nincs olyannak lenni, mint pl. a suli legmenőbb csaja, Afrodité, aki az évfolyam társam. Jó, azért van egy kis tekintélye, mert minden nyomi fél tőle, de én erre nem lennék annyira büszke... Aztán ott van a pasija, Alex, akivel teljesen összeillenek. Csak az a különbség közöttük, hogy Alex tud jó fej is lenni (ritkán, de tud), és nincsen annyira elszállva magától mint a drága kis Ditti (igen, így szokták becézni Afroditét, de szerintem találóbb a Barbi baba név).
Magyarul nem akarok olyan lenni mint ők. Nálunk a suliban úgy van, hogy a nyomik megpróbálják elkerülni a menőket, és cserébe ők nem szekálnak minket. Így válunk átlagossá. Persze első nap mindenkinek van egy bakija, amikor még nem ismerik a terepet. Nekem is volt és, hát brrrr.... nem volt valami felemelő élmény, amikor egész nap a takarító szertárban dekkoltam, és csak akkor jöhettem ki, amikor egy takarító jött. Nem tűnt túl meglepettnek, csak legyintett és azt mondta:
- Biztos új vagy, mert téged még nem láttalak Ditti fogságában.
Aztán kiengedett, és otthon inkább nem számoltam be a szüleimnek erről a kis "raboskodásomról".
Persze, hogy nem is köphettem be őket, mert:
1. az túl gyerekes lett volna
2. akkor valami sokkal rosszabbat tettek volna, mondjuk belenyomták volna a fejem a vécébe (igen, nagyon is képesek rá!)
3. annyira nem is volt borzalmas az a szertár, mivel szeretem a vegyszer szagot, volt nálam kaja és ital, csak a pisiléssel volt egy kisebb gondom, de nem csináltam belőle nagy ügyet
Egyébként ez már fél éve megy (most vagyok kilencedikes), és ha eddig kibírtam, akkor ezután is kifogom.
Reggel fél 8-kor indultam. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és ezeket hallgattam:
Taylor Swift - Everything has changed ft. Ed Sheeran, Bridgit Mendler - City lights, The Saturdays - What about us
Hamar beértem a suliba, mivel csak 10 percre van. A barátnőm, Blanka mire beértem, már bent volt.
-Szia - köszöntem neki és leültem mellé.
-Hello. Olvastad a mai újságot? - én csak megráztam a fejem. - Akkor ezt muszáj lesz megnézned! - bökött az egyik cikkre.
-Neeeeeeee! Nem mehet szét a Girls Aloud!
-Tudtam, hogy ezt fogod mondani...
-De ők voltak a kedvenc együttesem! - nyafogtam.
-Én is bírtam őket. Amúgy nem akarsz holnap átjönni hozzám?
-Az milyen nap is? Ja péntek. Hát, hmmm... aznap pont nincs programom - hülyültem.
-Tényleg? Az jóóó! Reménykedtem benne, mivel nekem is csak az az egy szabad napom van - és akkor kitört belőlünk a röhögés. Nem érdekelt, hogy feloszlott a Girls Aloud (na jó talán egy picit). Ezért szeretek Blankával lenni, mivel ő mindig tudja, hogy kell igazi barátnak lenni. Együtt tud érezni velem, akár sírni, de a végén mindig csak szakadunk a nevetéstől. Nem tudom, hogy ezt a kedvességet hogy tudom majd meghálálni neki, de még gondolkodok rajta. És ŐT IMÁDOM A VILÁGON A LEGJOBBAN!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése